Olvasmány

2022. november 4.

2022.11.06.:

OLVASMÁNY (2 Mak 7, 1-2. 9-14)

A pogány Antiokhosz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket. Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink törvényeit.” A második, amikor már végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király és környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette. Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”



Vissza...

2024. május 10.
Urunk mennybemenetele
Az idei évben plébániánk is csatlakozik az Orgonák éjszakája rendezvényhez. Jövő szombaton (május 18.), 19 órakor megszólal a hangszerek királynője templomunkban is. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!
Bővebben
2024. május 10.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön (május 16.) lesz Nepomuki Szent János ünnepe, a Villa sori kápolna búcsúnapja. Templomunkban szerdán és csütörtökön nem lesz szentmise!
Bővebben
2024. május 10.
Olvasmány
„Ujjongás közt ment föl Isten, az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.” (Zsolt 46)
Bővebben