Olvasmány

2023. április 7.

2023.04.09.:

OLVASMÁNY (ApCsel 10, 34a. 37-43)

Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egészen Júdeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Minden próféta tanúságot tesz arról, hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.”



Vissza...

2026. június 12.
Évközi 11. vasárnap
Hálás szívvel mondok köszönetet azoknak, akik az úrnapi oltárok és kellékek előkészítését végezték, valamint az ágszedésért, a virág és szirom felajánlásért!
Bővebben
2026. június 12.
Templomunk liturgikus rendje
Jövő vasárnap (június 21.), a 9:30 órai szentmisében Te Deum-ot tartunk. Szeretettel hívom és várom az iskolás gyerekeket és családjaikat!
Bővebben
2026. június 12.
Olvasmány
„Mi vagyunk az Isten népe, jó Pásztorunk táplál minket.” (Zsolt 99)
Bővebben