Olvasmány

2024. február 23.

2024.02.25.:

OLVASMÁNY (Ter 22, 1-2. 9a. 10-13. 15-18)

Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Akkor ezt mondta neki: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Mórija földjére, s ott mutasd be égő áldozatul azon a helyen, amelyet majd mutatok neked.” Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, kinyújtotta kezét, és vette a kést, hogy feláldozza a fiát. De az Úr angyala rászólt az égből, és azt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Az angyal folytatta: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem.” Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost és feláldozta égő áldozatul fia helyett. Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz, és mondta: „Magamra esküszöm – ez az Úr szava –, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat nem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét; utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra.”



Vissza...

2026. június 12.
Évközi 11. vasárnap
Hálás szívvel mondok köszönetet azoknak, akik az úrnapi oltárok és kellékek előkészítését végezték, valamint az ágszedésért, a virág és szirom felajánlásért!
Bővebben
2026. június 12.
Templomunk liturgikus rendje
Jövő vasárnap (június 21.), a 9:30 órai szentmisében Te Deum-ot tartunk. Szeretettel hívom és várom az iskolás gyerekeket és családjaikat!
Bővebben
2026. június 12.
Olvasmány
„Mi vagyunk az Isten népe, jó Pásztorunk táplál minket.” (Zsolt 99)
Bővebben