Nagyböjt 3. vasárnapja

2017. március 17.

HIRDETÉSEK

- Plébániánk Karitász Csoportja tartós élelmiszergyűjtést hirdet rászoruló embertársaink megsegítésére. A felajánlott adományokat a Plébánia verandáján gyűjtjük március 20-22-ig (hétfőtől szerdáig) 8-14 óra között.

- A héten lesz Sopron város szentségimádási hete, mely Szt. József hetéhez kötődik. Részletes információ a hirdetőtáblán olvasható. Ennek részeként március 22-én (szerdán) templomunkban lesz szentségimádás: 8:00 órakor szentségkitétel zsolozsma keretében, 15:00 órakor közös szentóra, 17:00 órakor rózsafüzér és litánia, a szentmise előtt szentségeltétel, majd szentmisével zárjuk a napot.

- Nagyböjt péntekjein 17:30-kor plébániánk közösségeinek vezetésével keresztutat járunk. Jövő pénteken a Ministránsok vezetik a keresztúti ájtatosságot. 17:00 órától gyóntatás lesz.

- Az idei évtől lehetőség van arra, hogy a NAV készítse el az adózók bevallását. Mivel ebben az esetben figyelmünket könnyebben elkerülheti a személyi jövedelemadó 1%-áról való rendelkezés, kérjük, ennek lehetőségeiről tájékozódjanak a kihelyezett szórólapokról, valamint a www.johelyrekerul.hu honlapon. Kérjük, abban az esetben is tegye meg felajánlását a Magyar Katolikus Egyháznak, ha személyi jövedelemadója bizonyos kedvezmények miatt nulla forint (pl. családi adókedvezmény miatt), mert a „nullás” bevallás is számít! Minden az egyházmegyék részéről a plébániáknak nyújtott anyagi támogatás jelentős részét az 1%-os felajánlások révén kapott összeg teszi ki. Hálásan köszönjük támogatásukat!

- Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége szeretettel hív lelki örökbefogadásra március 25-én 18 órára a Szent György templomba. Részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

- A Hetény teremben lehetőség van szentmiséket előjegyeztetni, illetve az egyházközségi hozzájárulást befizetni.

- A nyári időszámítás jövő vasárnap, március 26-án kezdődik, az óráinkat előre kell átállítani, 2-ről 3 órára. Templomunkban nem lesz miserend változás.

A Nagyböjtre minden Testvérünknek Isten bőséges áldását és a lelki fejlődés kegyelmét kívánom!


Vissza...

2024. március 22.
Virágvasárnap
A mai nappal megkezdődik a nagyhét, Urunk szenvedésének, halálának és dicsőséges feltámadásának ünneplése. Szeretettel hívom a kedves Híveket!
Bővebben
2024. március 22.
Templomunk liturgikus rendje
Vasárnaponként, 17 órakor imaórát tartunk a békéért. Kapcsolódjunk bele minél többen a közös imádságba, mert elengedhetetlen, hogy mielőbb béke legyen a népek és nemzetek között!
Bővebben
2024. március 22.
Olvasmány
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 21)
Bővebben