Evangélium

2019. november 15.

EVANGÉLIUM (Lk 21, 5-19)
Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: »Én vagyok.« És: »Elérkezett az idő.« Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”



Vissza...

2024. április 19.
Húsvét 4. vasárnapja
Pénteken a szentmisét plébániánk elhunytjaiért ajánljuk fel. A szentmise után megemlékezést tartunk az altemplomban.
Bővebben
2024. április 19.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán a soproni Szent György templom búcsúünnepe lesz, ezért szerdán nem lesz szentmise a Nepomuki Szent János kápolnában.
Bővebben
2024. április 19.
Olvasmány
„A kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az lett szegletkővé.” (Zsolt 117)
Bővebben