Evangélium

2021. január 15.

2021.01.17.:
EVANGÉLIUM (Jn 1,35-42)
Abban az időben ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust) az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”


Vissza...

2024. május 10.
Urunk mennybemenetele
Az idei évben plébániánk is csatlakozik az Orgonák éjszakája rendezvényhez. Jövő szombaton (május 18.), 19 órakor megszólal a hangszerek királynője templomunkban is. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!
Bővebben
2024. május 10.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön (május 16.) lesz Nepomuki Szent János ünnepe, a Villa sori kápolna búcsúnapja. Templomunkban szerdán és csütörtökön nem lesz szentmise!
Bővebben
2024. május 10.
Olvasmány
„Ujjongás közt ment föl Isten, az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.” (Zsolt 46)
Bővebben