Húsvét 2. vasárnapja

2024. április 5.

TEMPLOMI HIRDETÉSEINK

2024. április 7.

- Köszönetemet fejezem ki a húsvéti ünnepek előkészítése és lebonyolítása okán munkatársaimnak, a ministránsoknak, a kántoroknak, az énekkarnak és a Passiót éneklőknek, a sekrestyésünknek, a templomunkat díszítőnek és takarítóknak, a fényképésznek és minden segítőnknek és támogatónknak. És egyúttal megköszönöm a kedves Híveknek is, hogy meghallották a hívó szót, eljöttek és együtt ünnepeltek velünk! Püspök atya, Varga István atya és magam is nagy örömünket leltük a közös ünneplésben. Külön szeretném kiemelni a ministránsaink szolgálatát, akik a szünidőben készséggel, fegyelmezetten és magas színvonalú szolgálatukkal vállalták a próbákon és szertartásokon való helytállást! Isten, minden javak bőséges osztogatója jutalmazza szíves készségüket!

- Holnap, hétfőn, Urunk születése hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe lesz, a szentmise 18 órakor kezdődik. A szentmisében lehetőség lesz lelki adoptálásra, mely egy imádságos elköteleződést jelent egy édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelmében. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket. A lelki adoptáláshoz egy ígérettétellel lehet csatlakozni. A szentmise keretén belül egy rövid szertartásban tesznek ígéretet azok, akik vállalják, hogy kilenc hónapon keresztül napi egy tized rózsafüzért és egy rövid imádságot végeznek egy megfogant veszélyben lévő magzatért.

- Szerdán a Nepomuki Szent János kápolnában (Villa sor 32.) lesz a szentmisénk.

- A Hetény teremben szentmisék előjegyeztethetők és befizethető az egyházközségi hozzájárulás.



Vissza...

2026. február 6.
Évközi 5. vasárnap
Holnap, hétfőn (február 9.), 18 órakor, a Lőveri Esték keretében filmvetítés lesz a Szent Margit Plébánia Hetény termében: Szent II. János Pál pápa életét bemutató film IV. (utolsó) része.
Bővebben
2026. február 6.
Templomunk liturgikus rendje
Szerdán (február 11.) a betegek világnapján, a 18 órakor kezdődő szentmisében lehetőség nyílik a betegek szentségének felvételére. Aki szeretné felvenni a betegek kenetét, kérem, jelentkezzen a sekrestyében!
Bővebben
2026. február 6.
Olvasmány
„Az igaz ember világít, mint fény a sötétségben.” (Zsolt 111)
Bővebben