Olvasmány

2024. május 3.

2024.05.05.:

OLVASMÁNY (ApCsel 10, 25-26. 34-35. 44-48)

Amikor Péter megérkezett (Cezáreába), Kornéliusz (százados) eléje sietett, és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. „Állj fel – mondta –, hisz én is csak ember vagyok.” Majd szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Valóban, el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.” Péter még be sem fejezte a beszédet, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett kereszté-nyek, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiáradt. Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent. Péter megszólalt: „Meg lehetne tagad-ni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” Elrendelte tehát, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.



Vissza...

2026. január 16.
Évközi 2. vasárnap
Csütörtökön (január 22.), 19 órára az elsőáldozók szüleit szülői értekezletre hívom a templomba.
Bővebben
2026. január 16.
Templomunk liturgikus rendje
A hétfő reggeli szentmise itt, a templomban lesz, a szerdai, csütörtöki és pénteki (2026.01.21-23.) – az orgonaépítés miatt – a Nepomuki Szent János kápolnában.
Bővebben
2026. január 16.
Olvasmány
„Íme, eljövök, Uram, hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.” (Zsolt 39)
Bővebben