Olvasmány

2025.02.09.:

OLVASMÁNY (Iz 6, 1-2a. 3-8)

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Így kiáltott egyik a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet.” Hangjuktól még a küszöbök alapjai is megrendültek, és a templom megtelt füsttel. Erre így szóltam: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” Akkor az egyik szeráf odaröpült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele ajkamat, és így szólt: „Íme, mivel ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert bűnöd.” Azután hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!”