Évközi 14. vasárnap

2012. július 8.

- Az elmúlt vasárnap a helyi Karitász javára 14.125. ft, a templombővítésre 18.565. ft, perselyadományként pedig 49.085. ft gyűlt össze. Isten fizesse meg felajánlásaikat!

- A jövő hétvége teljes perselybevételét a templombővítésre különítjük el.

- Szerdán, Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének ünnepe lesz, szombaton pedig Lellisi Szent Kamill, a betegek védőszentjének emléknapján, külön is foglaljuk imáinkba a betegeket, szenvedőket.

- Pénteken egész napos szentségimádás lesz templomunkban, egy-egy szentórára a sekrestyében lehet jelentkezni.

- A templombővítésre szánt perselyadományoknak 2012. évi első féléves összesítését a hirdetőtáblán olvashatják.

- Július 16-án hétfőn, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe lesz. Fél 5-kor indulunk gyalog búcsút járni a bánfalvi kármelita hegyi templomhoz. Az ünnepi szentmise 18 órakor kezdődik.

A nyári szabadságukat töltőknek, a pihenni vágyó Testvéreknek Jézus szavaival kívánunk testi-lelki feltöltődést:
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű - és nyugalmat talál lelketek.Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”

Vissza...

2026. január 16.
Évközi 2. vasárnap
Csütörtökön (január 22.), 19 órára az elsőáldozók szüleit szülői értekezletre hívom a templomba.
Bővebben
2026. január 16.
Templomunk liturgikus rendje
A hétfő reggeli szentmise itt, a templomban lesz, a szerdai, csütörtöki és pénteki (2026.01.21-23.) – az orgonaépítés miatt – a Nepomuki Szent János kápolnában.
Bővebben
2026. január 16.
Olvasmány
„Íme, eljövök, Uram, hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.” (Zsolt 39)
Bővebben