Evangélium

2016. december 2.

EVANGÉLIUM /Mt 3,1-12/

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Júdea pusztájában, és így tanított: ,,Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!'' Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ô megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: ,,Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!''


Vissza...

2025. december 26.
Szent Család vasárnapja
Ma (december 28.) a Szent Család ünnepe van. A szentmise végén a családok megáldását végezzük.
Bővebben
2025. december 26.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön (január 1.), Szűz Mária, Isten Anyja parancsolt főünnepén, újesztendő első napján 9:30 és 11:00 órakor kezdődnek a szentmisék.
Bővebben
2025. december 26.
Olvasmány
„Boldog ember, ki féli az Urat, aki az Úrnak ösvényén halad.” (Zsolt 127)
Bővebben