Advent 1. vasárnapja

2012. december 2.

- Köszönjük azoknak a Testvéreknek a segítségét, akik részt vettek a plébánia és templom körüli kertrendezésben, takarításában!

- Az elmúlt hétvégi gyűjtés eredményeként összesen 154.400 Ft gyűlt össze a templomépítés javára. Isten fizesse meg!

- Ma, december első vasárnapján az állópersely bevételét Karitász csoportunk céljaira, Egyházközségünk rászorulói megsegítésére fordítjuk.

- Holnaptól, december 3-tól kezdve a hét minden hétköznapján szeretettel hívjuk a kedves Testvéreket a 6.15-kor kezdődő hajnali szentmisékre, utána pedig reggelire hívjuk a gyermekeket és
diákokat a verandán. A reggelikben való segítésre, hozzájárulásra további segítők jelentkezését várjuk, feliratkozni a sekrestyében lehet!

- A héten elsőpéntek, napközben látogatom a betegeket, időseket. Az esti szentmise előtt egy órával gyónási lehetőség, valamint a Rózsafüzér Társulat imaórája lesz.

- Kérjük, akik szeretnék, hogy meglátogassam idős vagy beteg hozzátartozójukat Karácsony előtt, legkésőbb december 16-ig, két héten belül jelezzék (név, lakcím, telefonszám szükséges).

- Advent szombatjain az esti szentmise elején más-más közösségeink segítségével végezzük a gyertyagyújtást. Köszönjük a Biblia- kör részvételét az első alkalomnál, a következő héten
december 8-án a Rózsafüzér Társulat gyújtja meg a második gyertyát.

- Advent 3. hétvégéjére karácsony örömére felkészítő lelki napokat tervezünk színes programokkal. A mocorgók miséje ezen a hétvégén 1 órával korábban, délután 3 órakor kezdődik. A program része lesz
többek között adventi elmélyülés, ünnepi szentmise, gyónási lehetőség, vasárnap pedig a Julianeum énekkarunk adventi-karácsonyi hangversenye.

Vissza...

2025. június 13.
Szentháromság vasárnapja
Jövő szombaton (június 21.) a 18 órás szentmisén és az úrnapi körmeneten a zenei szolgálatot a Székelyudvarhely-szombatfalvi Psallite Kamarakórus végzi.
Bővebben
2025. június 13.
Templomunk liturgikus rendje
Úrnapján (június 22.) csak egy szentmise lesz templomunkban: 11 órakor.
Bővebben
2025. június 13.
Olvasmány
„Uram, mi Urunk, mily csodálatos a te neved az egész világon.” (Zsolt 8)
Bővebben