Evangélium

2018. március 2.

EVANGÉLIUM /Jn 2,13-25/
Abban az időben, mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.


Vissza...

2025. december 26.
Szent Család vasárnapja
Ma (december 28.) a Szent Család ünnepe van. A szentmise végén a családok megáldását végezzük.
Bővebben
2025. december 26.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön (január 1.), Szűz Mária, Isten Anyja parancsolt főünnepén, újesztendő első napján 9:30 és 11:00 órakor kezdődnek a szentmisék.
Bővebben
2025. december 26.
Olvasmány
„Boldog ember, ki féli az Urat, aki az Úrnak ösvényén halad.” (Zsolt 127)
Bővebben