Évközi 17. vasárnap

2018. július 27.

HIRDETÉSEK

- A héten elsőpéntek lesz, a szokott időben látogatom a betegeket és az időseket. Az esti szentmise előtt, 17:00 órától imaóra lesz a Rózsafüzér Társulat vezetésével, alatta szentgyónási lehetőség.

- A szentmise után az irodában lehetőség van az egyházközségi hozzájárulást befizetni.

- 2019-ben lesz 100.-ik évfordulója a stigmatizált Galgóczy Erzsébet hitvalló tettének: az ostrom alatt álló szolnoki Vártemplomból életét kockáztatva 14 évesen a megáradt Zagyva folyót átúszva, a fejére és vállára kötve mentette ki az Oltáriszentséget, életét szerette volna Krisztusért áldozni. 42 éven át – haláláig tartó – ágyhoz kötött szenvedéseit a lelkek mentésére és magyar hazánkért, népünkért ajánlotta fel. Dr. Erdő Péter bíboros úr megkeresésére aláírást gyűjtünk azért, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pártfogója lehessen Galgóczy Erzsébet hitvalló. Az aláírást gyűjtő ívek a bejáratnál tölthetők ki (név, aláírás, cím). Kérjük, hogy minél többen támogassuk ezt a nemes kezdeményezést!

- Jelezzük, hogy plébániánk irodája július 30. – augusztus 1-ig (hétfő-szerda) zárva tart.
 
A nyári szabadságuk alatt nálunk időző, továbbá a pihenni vágyó, vagy épp vakációra induló Testvéreknek kívánunk testi-lelki feltöltődést!


Vissza...

2025. június 13.
Szentháromság vasárnapja
Jövő szombaton (június 21.) a 18 órás szentmisén és az úrnapi körmeneten a zenei szolgálatot a Székelyudvarhely-szombatfalvi Psallite Kamarakórus végzi.
Bővebben
2025. június 13.
Templomunk liturgikus rendje
Úrnapján (június 22.) csak egy szentmise lesz templomunkban: 11 órakor.
Bővebben
2025. június 13.
Olvasmány
„Uram, mi Urunk, mily csodálatos a te neved az egész világon.” (Zsolt 8)
Bővebben