Evangélium

2018. július 27.

EVANGÉLIUM /Jn 6,1-15/
Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.


Vissza...

2025. december 26.
Szent Család vasárnapja
Ma (december 28.) a Szent Család ünnepe van. A szentmise végén a családok megáldását végezzük.
Bővebben
2025. december 26.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön (január 1.), Szűz Mária, Isten Anyja parancsolt főünnepén, újesztendő első napján 9:30 és 11:00 órakor kezdődnek a szentmisék.
Bővebben
2025. december 26.
Olvasmány
„Boldog ember, ki féli az Urat, aki az Úrnak ösvényén halad.” (Zsolt 127)
Bővebben