Evangélium

2019. március 15.

EVANGÉLIUM (Lk 9,28b-36)
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.


Vissza...

2025. december 26.
Szent Család vasárnapja
Ma (december 28.) a Szent Család ünnepe van. A szentmise végén a családok megáldását végezzük.
Bővebben
2025. december 26.
Templomunk liturgikus rendje
Csütörtökön (január 1.), Szűz Mária, Isten Anyja parancsolt főünnepén, újesztendő első napján 9:30 és 11:00 órakor kezdődnek a szentmisék.
Bővebben
2025. december 26.
Olvasmány
„Boldog ember, ki féli az Urat, aki az Úrnak ösvényén halad.” (Zsolt 127)
Bővebben